Német kormányszóvivő bakija: Oszama helyett Obama
"Obama a felelős ártatlanok ezreinek haláláért, ő volt az, aki megcsúfolta az iszlám és valamennyi vallás alapvető értékeit" - írta a német kancellár szóvivője a Twitteren.
"Obama a felelős ártatlanok ezreinek haláláért, ő volt az, aki megcsúfolta az iszlám és valamennyi vallás alapvető értékeit" - írta a német kancellár szóvivője a Twitteren.
Az Egyesült Államok katonai műveletben végzett Oszama bin Ladennel, az al-Kaida terrorszervezet vezetőjével - jelentette be vasárnap éjjel a Fehér Házból élőben közvetített rendkívüli televíziós beszédében Barack Obama amerikai elnök. A CNN úgy tudja, bin Ladent már el is temették. Az akcióban feltehetően bin Laden felesége és fia is meghalt.
Bár az amerikai elnök helyenként, jobb híján, Bush külpolitikai megoldásaihoz folyamodik, hiányzik belőle a meggyőződés, a morális elkötelezettség, az elszántság és a vezetni tudás képessége.
Barack Obama szerdán úgy nyilatkozott a CBS amerikai hírtelevíziónak adott interjújában, hogy nem hozzák nyilvánosságra az Oszama bin Laden holttestéről készült felvételeket. Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője kedden "elborzasztónak" nevezte a halott bin Laden arcáról készült felvételeket.
Az al-Kaida terrorszervezet első számú vezetőjének tartott Oszama bin Laden halálával kapcsolatban számtalan kérdés merül fel, sokszor egymásnak ellentmondó válaszokkal. Ezeket gyűjtöttük össze.
Felmérések szerint Barack Obama amerikai elnök népszerűsége kilenc ponttal nőtt bin Laden megölése után.
George W. Bush nem fogadta el Barack Obama meghívását arra az ünnepségre, amelyet az Oszama bin Laden megölése alkalmából tartanak csütörtökön a közel tíz évvel ezelőtti terrortámadások egyik fő színhelyén, a manhatteni Ground Zerónál - közölte kedd este a volt amerikai elnök hivatala.
A Budapesten tartózkodó Pamela Quanrud amerikai helyettes külügyi államtitkár azt mondta: nem kell komolyan venni azt az értesülést, amely szerint az al-Kaida azzal fenyegetett, hogy egy Európában elhelyezett titkos atombombát robbant fel, ha a terrorhálózat vezetőjét elfogják.
Helyi vezetők is attól félnek, hogy Oszama bin Laden terrorista vezér halálát esetleg "Obama mamán", és a falun próbálják megbosszulni.
Barack Obama amerikai elnök vasárnap éjjel bejelentette, hogy az Egyesült Államok végzett Oszama bin Ladennel, az al-Kaida terrorhálózat vezetőjével. Kíváncsiak voltunk, hogyan látják idehaza az elfogást: politikusokat és biztonsági szakértőket kérdeztünk az akcióról, valamint arról, kell-e az iszlám szélsőségek bosszújától tartanunk.
Barack Obama amerikai elnök kezébe adták Oszama bin Laden megölt terroristavezér fejét Olaszországban - agyagszobrászok.
Oszama bin Laden al-Kaida-vezér megölését az izraeli média a "célzott likvidálások" módszeréhez hasonlította, amelyet Izrael évtizedek óta alkalmaz ellenségeivel szemben.
A washingtoni Fehér Ház visszakozott hétfő este azzal a közléssel kapcsolatban, hogy Oszama bin Laden élő pajzsként használt egy nőt, amikor amerikai kommandósok megtámadták.
Barack Obama és biztonsági kabinetje a Fehér Ház szituációs szobájában élő videón nézte végig azt a mintegy 40 perces kommandós akciót, amelyben Pakisztánban lelőtték Oszama bin Ladent, az al-Kaida terrorszervezet vezetőjét jelentette hétfőn az amerikai Time magazin internetes oldala.
Élőben követte és nézte Barack Obama amerikai elnök az akciót, amelyben megölték Oszama bin Ladent - adta hírül a BBC.
"Az emberek büszkék arra, hogy az Egyesült Államokban élnek" - jelentette ki az elnök, utalva az amerikai nagyvárosokban az Oszama bin Laden likvidálása nyomán megtartott, hajnali spontán örömtüntetésekre utalva.
Hende Csaba azt mondta, elemezni kell, hogy a vezető elvesztése milyen hatással lesz az al-Kaidára, illetve vizsgálni kell, hogy milyen irányban szükséges módosítani a terrorizmus elleni stratégiát.
Leon Panettát, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) eddigi igazgatóját nevezte ki védelmi miniszterré csütörtökön Barack Obama amerikai elnök, a CIA vezetésével pedig David Petraeus tábornokot, az Afganisztánban harcoló amerikai és NATO-erők parancsnokát bízta meg.
AZ amerikai elnök utasítására az amerikai kormány 25 millió dollár értékű segélyt küld a Moammer Kadhafi líbiai vezető csapatai által fenyegetett ellenzéki csoportoknak, illetve a polgári lakosság védelmére.
Azt még mindig nem tudni, hogy az amerikai republikánus párt nagyágyúi közül ki áll rajthoz az elnökjelöltségért folytatott küzdelemben, de azt már igen, hogy ki nem: Haley Barbour, Mississippi állam kormányzója hétfőn bejelentette, hogy nem indul.